látnivaló > vallási, építészeti, történelmi hely > Budapest 6. ker. : Ávilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplom

Budapest
Pethő Sándor utca 2.

47.502309, 19.062303

+3613420534

http://terezplebania.hu

vallási, építészeti, történelmi hely

A terézvárosi hívek számára Batthyány József hercegprímás 1777. szeptember 30-án hozta létre a plébániát, ebben az évben indult meg az anyakönyvezés is. A plébánia védőszentje Ávilai Szent Teréz lett. Kápolna gyanánt Schopek Ferencné majorságán álló egyik faépületet jelölte ki, ezt önköltségén kiegészítette egy lakással a plébános számára. Ezt a fa kápolnát az egyházközség hamar kinőtt, és 1801-ben megkezdődött a templom építése a Szentlélek tiszteletére Kasselik Fidél tervei szerint. 1809-re már használható állapotba került. A templom homlokzatát díszítő Szent Teréz szobrot Dunaiszky Lőrinc készítette 1811-ben. A beltér kialakítása Pollack Mihály tervei szerint ment végre 1824-től 1831-ig. Rudnay Sándor hercegprímás 1822-ben elrendelte, hogy az 1215 m2-es templom titulusát változtassák Ávilai Szent Terézre. A főoltárkép Schöfft József Károly festménye, 1828 körül készült, a toronysisakot Ybl Miklós tervezte 1871-ben. 1888. október 24-én befejeződött a renoválás és elkészült a belső berendezés is, melyet követően Simor János hercegprímás újfent megáldotta a templomot.
Array Budapest Ávilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplom